INDÍTTATÁS
- A Defensive Ride létrejöttének egyik indíttatása a közösségi médiákban közzétett motoros balesetek hozzászólásainál tapasztalt látásmód volt.
- Ezen hozzászólások egy részéből az derült ki számomra, hogy túl nagy azon motorosok aránya, akik a mai közlekedési kultúrában túlságosan ráhagyatkoznak a bizalmi elv megvalósulására, vagyis, feltételezik, hogy a közlekedés többi résztvevője is maradéktalanul betartja a KRESZ szabályait.
- Az ebből levont következtetés, hogy a közlekedési rutin hiányában – jobbára a friss jogosítvánnyal rendelkezőknek – fogalmuk sincs a veszélyhelyzetek kialakulásának folyamatáról, sem az előjelek értelmezéséről, amiket, ha figyelembe vennének, megelőzhető lenne a balesetek nagy része.